Aktuális

Pucéran versenyeztek az Éden lányai

T. D.

Létrehozva: 2012.05.07.

Erotikus fotózás miatt alakult ki féltékenységi jelenet az Éden Hotelben. A lányok ledobták a textilt, hogy a fiúknak szexi fényképeket készítsenek, ám Noémi viselkedése nem tetszett Edinának.

 

Szó szerint kivetkőztek magukból az Éden Hotel 2 lányai, amikor a műsor szerkesztői különleges feladattal bízták meg őket. A fiúk ­el­mentek horgászni, így a ­csa­jok magukra maradtak a ­me­xikói luxusvillában. Ezután kaptak egy fényképezőgépet, mellyel erotikus fotókat kellett készíteniük egymásról a párjuknak. A Mátéba fülig szerelmes Edina természetesen azonnal féltékenykedni kezdett, hiszen a szőke nőcsábász éppen a fotómodell Noémival alkotott egy párt, így a vörös démon fotói tulajdonképpen Máté számára készültek.

Edina hiába kérlelte Noémit, hogy ne legyen túl kihívó, a lány egyre csak válogatta a szexi bugyikat és harisnyakötőket. Sőt úgy döntött, felül nem lesz rajta semmi. – Nagyon praktikus nő vagyok, elvittem olyan dolgokat is, amikre mások nem gondoltak, így bepakoltam magamnak combfixet is, hátha szükségem lesz rá. Így is lett – nyilatkozta a Borsnak Noémi, aki aktot azért nem vállalna. – Olyan képet nem tudnának készíteni rólam, amin levetkőzöm, de gondoltam, ha már erotikus fotózás, csináljunk egy kicsit olyat – tette hozzá.

Hogy a fiúknál mekkora sikerük volt a képeknek, és hogy Edina kikaparta-e Noémi szemét, kiderül ma este a Viasat3-on.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134614_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában