Gyász

Autójával karambolozott a futballista, szörnyű tragédia lett a vége

LM

Létrehozva: 2024.05.14.

Balesetet okozott a belga élvonalbeli Royal Antwerp futballistája, Eliot Matazo. A 22 éves játékos autójával ütött el egy kerékpározót, aki belehalt a sérüléseibe. A klub közleményt adott ki a sajnálatos tragédiáról.

Eliot Matazo Belgiumban nevelkedett, ám 16 éves kora óta a Monacóhoz tartozik. Az idei szezonban nem játszott sokat a francia élvonalban, amiatt a klub télen kölcsönadta a Royal Antwerpnek, hogy játékban legyen. A kezdőcsapatba azonban itt sem tudta beverekedni magát, sőt, múlt szombaton közúti balesetbe keveredett.

Eliot Matazo halálos balesetet okozott Belgiumban Fotó: Belga via AFP

Matazo az autójával haladt át egy kereszteződésen, amikor egyszer csak megjelent egy biciklis, a futballista pedig elütötte őt. A kerékpáros a baleset következtében az életét vesztette. Matazo azonban némiképp megnyugodhat, a beszámoló alapján ugyanis nem tűnik hibásnak.

„Ma reggel Eliot Matazo súlyos közlekedési balesetet szenvedett egy kerékpárossal. Az első megállapítások szerint a kerékpárost megvakíthatta a nap, és áthajtott a piros lámpán. Ahogy az ilyen típusú baleseteknél lenni szokott, Eliotnak nyál- és alkoholtesztet végeztek, és mindkettő negatív lett. Semmi sem utal arra, hogy túlzott sebességgel haladt volna” – írta a Royal Antwerp a közleményében, amit az Origo szemlézett.

„Anélkül, hogy a baleset kivizsgálását lezártnak tekintenénk, minden elem, beleértve a tanúk vallomását is, sajnálatos balesetre utal. Eliotot rendkívül megviselik az események, és sem a játékos, sem a klub nem nyilatkozik a nyomozás befejezéséig. Gondolataink a kerékpárosra és családjára irányulnak.”

Matazo eddig 19-szer lépett pályára a belga U21-es válogatottban, a felnőttekhez még nem kapott meghívót.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek