KEZDET

"Azt mondta, hogy én utálom őt" – Kitálalt Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

Doris

Létrehozva: 2024.05.13.

Papp Máté Bence a Mandinernek adott exkluzív interjút. Tóth Gabi szerelme elárulta, hogy indult a románcuk.

Tóth Gabi párja, Papp Máté Bence hosszú hallgatás után törte meg a csendet, amikor most egy roppant őszinte interjút adott a Mandiner vendégeként. A külföldön is elismert néptáncos nyíltan mesélt arról, hogy tinikorában majdnem a focit választotta, de végül amellett döntött, ami mára a szenvedélye és a hivatása lett. Ez pedig kétségkívül a tánc.

Papp Máté Bence és Tóth Gabi
Papp Máté Bence, Tóth Gabi szerelme őszintén vallott a kapcsolatukról Fotó: Bors

A Fricska táncegyüttes tagja párkapcsolatban élt, amikor megismerte Tóth Gabit, és eleinte egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ebből jóval több lesz, mint munkakapcsolat.

– Alapvetően teljesen munkakapcsolatnak indult, sőt, amikor legelőször találkoztam a Gabival, akkor azt mondta, hogy én utálom őt, mert annyira merev voltam. Én igazából nagyon izgultam, mert nagyon pedánsan, nagyon jól akartam őt tanítani mozdulatokra. Lehet, kicsit szárazabb voltam, meg hidegebb, de abszolút így indult az egész. Amikor elkezdtünk beszélgetni, akkor azt éreztük, hogy értjük azt, amit a másik mond és egy hullámhosszon vagyunk. Mindkettőnknek volt egy olyan kapcsolata, amiről éreztük, hogy le kell zárni

– mesélte őszintén Papp Máté Bence a Mandiner kamerái előtt.

Korábban is sokat bántották Tóth Gabi szerelmét

Amikor nyilvánossá vált, hogy ő Tóth Gabi új párja, a fiatal táncművész kapott hideget-meleget, sokak szemében ő lett a "fricskás fiú", ami egy ideig nagyon zavarta őt, de felül tudott emelkedni a bántásokon. Már csak azért is, mert korábban egy teljesen más dolog miatt piszkálták!

– Nem volt ismeretlen az érzés, nekem sokkal jobban fájt, amikor a dadogás miatt bántottak. Kicsit féltem is interjút adni, mert féltem ettől, és lehet, hogy a jövőben is lesz majd olyan, amikor ezzel kifiguráznak, mémeket gyártanak. Ez is arra tanít, hogy milyen emberekkel nem akarsz találkozni, hogy milyen emberek vannak, akiket el kell kerülnöd

– fogalmazott Papp Máté Bence, akinek az sokkal jobban fájt, hogy Gabit mennyi sérelem éri.

A néptáncos teljesen megnyílt a Mandiner stúdiójában, és élete legrosszabb időszakáról is mesélt. Három legjobb barátját ugyanis autóbalesetben vesztette el, a tragédia után pedig hetekig a nappalijában ült, szorította a szőnyeget és csak zokogott.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek