Halálhír

Szomorú hír érkezett: elhunyt a Cápa színésznője

H. A.

Létrehozva: 2024.05.13.

A színésznőt Steven Spielberg ikonikus filmjéből ismerhette meg a közönség.

Ügynöke jelentette be a szomorú hírt, hogy 77 éves korában elhunyt Susan Backlinie, akit Steven Spielberg  Cápa című filmjében ismerhetett meg a közönség.

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A színésznő az ikonikussá vált filmben a címszereplő szörny legelső áldozatát, egy szőke lányt alakított, aki késő este indul el úszni, majd nem sokkal később a cápa támadása során életét veszti. Susan hivatásos búvár és országosan elismert úszó volt, amikor megkapta a szerepet, valamint állatidomárként és kaszkadőrként is dolgozott.

Nem akartam, hogy egy színész csinálja meg a jelenetet. Egy kaszkadőrt szerettem volna, mert olyan valakire volt szükségem, aki nagyszerűen boldogul a vízben,  ismeri a vízi balettet, és tudja, hogyan kell elviselni mindazt, amit elképzeltem: egy sor heves rázkódást. Ezért aztán kaszkadőröket kerestem, így találtam meg őt, Susan pedig megfelelt a kihívásnak

 - magyarázta el a 2023-as Spielberg: The First Ten Years című könyvben Steven Spielberg azt, miért éppen Susanre esett a választása.

Susan 1946. szeptember 1-jén született, majd 10 éves korában Washingtonból a floridai West Palm Beach-re költözött a családjával. A Forest Hill High Schoolba járt, ahol pomponlány és állami úszóbajnok volt. 1964-ben érettségizett, majd egy évig ápolónői iskolába járt. Halála előtt Susan egy lakóhajón élt Venturában a férjével, Harvey-vel: a szomorú hírt a színésznő ügynöke, Matthew Templeton erősítette meg, aki elmondta, Susan az otthonában, a kaliforniai Venturában halt meg szombaton - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek