Botrány

Korrupció: 4 embert vettek őrizetbe az óbudai önkormányzatnál

Létrehozva: 2024.03.08.

Meddig vezetnek a szálak?

Civil ruhás nyomozók jelentek meg tegnap a III. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalában. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján négy embert őrizetbe vettek.

Szerdán érkezett a hír, hogy miután házkutatást tartottak az óbudai polgármesteri hivatalban, letartóztattak négy embert korrupció és gazdasági bűncselekmények megalapozott vádjával. Sajtóértesülések szerint szerda délután jelent meg nyolc civil ruhás nyomozó a DK-s vezetésű hivatalban. Mint írták, a botrány kapcsolatban lehet a párbeszédes Szabó Tímea országgyűlési képviselő 2022-es kampányával.

Emlékezetes, egy rejtélyes álarcba burkolózó alak egy videóban arról beszélt, hogyan finanszírozták a képviselőnő kampányát. A felvételen jól hallható, ahogy F. László ügyvéd – akinek az önkormányzati választások után létrehozott reklámcége több megrendelést is kapott az óbudai önkormányzattól – arról beszél Szabó Tímea kampányával kapcsolatban, hogy Marbelláról kellene behozni nagyobb pénzösszegeket. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették.

„Nagyjából úgy van, hogy hát kanyaronként ilyen 300–400 millió, inkább négyszáz. Ezek valamit hoznak be a tengerentúlról, nem akarom részletezni. És annak az ellenértékét itt kapják meg” – hangzott el az Anyonymus-hangfelvételen.

A videóban egyébként P. Gábor és F. László beszélgetései hallhatók visszaosztott és külföldről érkező pénzekről, amelyek a kampányt is érintették.

P. Gábor 2020-ig a XIX. kerületi Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kispesti szocialista polgármester jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként dolgozott. Karácsony Gergely kampányában is közreműködött, Óbudán pedig az önkormányzati lap irányítását is rábízta Kiss László DK-s polgármester.

P. Gábor a háttérben igen aktív szervező-intéző ember volt: egy 2021 augusztusi e-mail szerint a férfi a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot száz óriásplakát elhelyezésére. Ebben azt írta: megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, vagyis azt a szervezetet, amelynek akkor egyik társelnöke Karácsony Gergely főpolgármester volt, aki két éve nyáron még harcban állt a kormányfőjelölti posztért, ám később váratlanul visszalépett Márki-Zay Péter javára.

A 46 milliós engedménnyel zárult üzlet végül megvalósult. Anonymus akkor az ügyletről szóló számlát is mellékelte a nyomozó hatóságnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében azt írta, hogy megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott.

A DK-s, Óbudát vezető polgármester, Kiss László sajtóközleményében azt állította, hogy a nyomozók csak "néhány" önkormányzati szerződésbe szerettek volna betekinteni, illetve iratokat szkennelni. Állítása szerint ezen dokumentumok „többévesek, teljesen nyílt eljárásokra vonatkoznak, és ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem a szokásos módon, írásban kérték be ezeket. Az önkormányzat minden szerződése szabályos, és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget”.

A Fidesz III. kerületi szervezete rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi az óbudai letartóztatási hullám ügyében – közölték.

Tegnap a Polgármesteri Hivatal épületében nyomozók folytattak vizsgálatot, ahol befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek – emlékeztettek a Központi Nyomozó Főügyészség közleményére.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött Óbuda–Békásmegyer Önkormányzatával, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

 A gyanúsítottak a fiktív szerződésekért kapott pénzeket készpénzben felvették és korrupciós célokra fordították.

– emelték ki. Hozzátették: a bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott.

A kerületben élőknek tudniuk kell, mi történt. Mi, az óbudaiak által megválasztott képviselők sem ülhetünk tétlenül. Politikai oldalaktól függetlenül azonnali érdek annak tisztázása, hogy mi történt a polgármesteri hivatalban, és mi vezetett a letartóztatási hullámhoz.

– írták a közleményben. Ezzel kapcsolatban kiemelték: éppen ezért várják a többi párt képviselőjét is, hogy követelje az ügy tisztázását és csatlakozzon a rendkívüli testületi ülést összehívó képviselőkhöz.

„Az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét” – mutattak rá.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozza annak a négy személynek a letartóztatását, akiket a III. kerületi korrupciós botránnyal összefüggésben vettek őrizetbe szerdán – tudta meg a Magyar Nemzet. A DK-s önkormányzatnál tegnap házkutatást is tartottak, az ügy szálai pedig a baloldal egyik fontos háttéremberéhez vezethetnek el.

Indítványozzák az óbudai korrupciós botrány tegnap őrizetbe vett gyanúsítottjainak a letartóztatását – közölte megkeresésünkre az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. 

A hatóság munkatársai a Magyar Hírlap értesülése szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak.

A lap úgy tudja, az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat.Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

Így számolja a kenőpénzt a baloldal kulcsembere!

Az óbudai korrupciós ügy hátteréről 2021-ben  Anonymous is több alkalommal  beszámolt már. Az álarcos alak által közzétett felvételek közül a „legütősebb”, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint – feltételezhetően – kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek