Küzdelem

"Felkészültünk a legrosszabbra" – hidegzuhanyként érte Hanna családját a kislány lesújtó diagnózisa

N.T.

Létrehozva: 2023.08.22.

A kislány már túl van egy nagyon kemény csatán, most azonban egy újjal néz szembe, miközben a szülei a megélhetésükért küzdenek.

A hétéves Zuckermann Hanna szeptemberben lesz elsős, de már ír, olvas, sőt, Jézust is a legjobb barátjának mondja. A nem mindennapi kislány azonban nem csak ebben különbözik a kortársaitól, Hannánál ugyanis Ewing-szarkómát, azaz csontrákot diagnosztizáltak.

csontrákos Hanna, Tények Plusz interjú
A kis Hanna keményen megküzdött a rákkal, most azonban ismét veszélyben van Fotó: TV2

A még mindig elképesztően fiatal kislány életerejét jól mutatja, hogy már túl van 14 kemoterápiás- és 25 sugárkezelésen, ugyanakkor Hanna vérében még most is több, mint 3000 rákos sejt kering. A család helyzete egyre kilátástalanabb, ugyanis az édesapát elküldték a munkahelyéről.

Világvége, de utána nagyon hamar talpra kell állni, másodpercek alatt

– mondta könnyes szemekkel a Tények Plusz stábjának Hanna édesapja kislánya diagnózisáról. Édesanyja pedig hozzátette:

Benne van az is, hogy végig megy az úton és meggyógyul, de az is itt van mindennap, hogy visszaesik és akkor újraindul minden. Az utolsó pillanatig bízni fogunk abban, hogy meggyógyul.

Lyme-kórral kezdődött a tündéri kislány betegsége

A Zuckermann házaspár, Krisztina és Gyuri a súlyos beteg Hannával együtt négy gyermeket nevelnek vidéki házukban. A kis Hanna és a család kálváriája még 2020-ban kezdődött, amikor Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, ami után kapott egy többhetes antibiotikumkúrát, később azonban egyéb, szokatlan tünetek is megjelentek rajta.

Erős fájdalmat kezdett érezni a derekában, az orvosok pedig nem tudták megállapítani, hogy mitől lehet, erős fájdalomcsillapítókkal próbáltak enyhíteni a problémát, egy nap azonban már azok sem segítettek: Hanna nem tudott lábra állni, már sikított a fájdalomtól.

Ezt követően sürgősségi MR vizsgálatot végeztek a kislányon, ami kimutatott egy daganatot a gerincénél, így egyből meg is operálták. Az letávolított csomót elküldték szövettanra, majd 8 nap múlva jött a megsemmisítő diagnózis: Hanna Ewing-szarkómás, azaz csontrákos. Azonnal meg is kezdték a kezelést, ez azonban családnak minden idejét és pénzét felemészti, az Hannának nemrég több göböt is kimutattak az agyában, édesapát nemrég pedig még az állásából is elbocsátották.

A Zuckermann házaspár élete azóta is küzdelem, ha segíteni szeretnél rajtuk, itt tudod megtenni

Számlatulajdonos: Csillag Richárd 

Számlaszám: 11773425-03018556 

Közlemény: Hanna adomány

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek