Remény

„Másképpen nem fogja túlélni” – elsírta magát lánya orvosi vizsgálata után a 7 éves Hanna édesanyja

F.I.

Létrehozva: 2023.05.19.

Romlik a hétéves Hanna állapota.

Ahogy arról már lapunk korábban is beszámolt, a csontdaganattal küzdő 7 éves Hanna testvéreivel és szüleivel szerény körülmények között él egy vidéki kis faluban. A lány daganatát sajnos nem tudták kivenni teljesen, mivel a gerincén, a csigolyák között helyezkedett el. Szervezetében mikroszkopikus részek maradtak a tumorból, amelyek gyakorlatilag bármikor aktiválódhatnak. 

Hanna újra kórházba került  Fotó: Bors

A csontrákos Hanna ötéves kora óta küzd a szörnyű betegséggel. A kislányt pár hete még kórházban kezelték Epstein-Barr vírussal. Jelenleg sincs jó állapotban, hónapok óta csillapíthatatlan fejfájás gyötri, illetve hetente többször is minden előjel nélkül belázasodik. Édesanyja elmondása szerint a kislány mostanában nem önmaga, kedvtelen és fáradékony.

Hétfőn volt az Amerikai úton az MR vizsgálata és sajnos nem kaptunk jó eredményt. A gerincén, ahonnan a daganatot kioperálták van kontrasztanyag halmozódás, ami eddig nem volt és az agyában több góc is van, ami halmozza a kontrasztanyagot. Én pont kórházban voltam egy komoly nőgyógyászati műtét miatt, amikor a férjem hívott és elmondta az eredményt. Elsírtam magam, mert amikor befeküdtem a kórházba éreztem, hogy valami nem lesz rendben. 

– árulta el szomorúan édesanyja, Krisztina.

A család nagyon szeretné Hanna vérét egy külföldi laboratóriumba kijuttatni, ahol egy speciális vizsgálattal meg tudnák mondani, hogy hol van a szervezetében daganat, milyen daganat és az nagy valószínűséggel mivel gyógyítható. A vizsgálat 450 ezer forintba kerül, ezért gyűjtést szerveznek kislányuknak.

Ha időben el tudnánk csípni a daganatot, akkor Hannának még lenne esélye a túlélésre. Másképpen szinte biztos, hogy nem fogja túlélni. 

– tette hozzá elcsukló hangon.

A család nehéz napokon van túl. Nappal próbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne, óvodába viszik a lányokat, játszanak velük. Este viszont mindenkire rátelepszik az aggodalom és a kétségbeesés. Nagyon félnek attól, hogy kislányuk visszaesik.

Minden este elhatalmasodnak rajtunk a sötét gondolatok. Ezt minden éjszaka túl kell élni, majd mosolyogva felkelni, mintha Hanna egészséges lenne. Nagyon nehéz ezt tettetni, úgy, hogy mindig falakba ütközünk.

 – mesélte.

Hanna is érzi, hogy ő már nem a "régi", ha játszani kezd, nagyon hamar elfárad. Gyakran megkérdezi szüleitől azt is, hogy meg fog-e gyógyulni valaha.

– Mostanában nagyon sokat alszik. A húga, Zseraldin, is szenved, mert nem érti Hanna miért nem játszik már vele és miért bántja őt annyiszor – részletezte.

Hanna szüleivel és húgával  Fotó: Máté Krisztián

Krisztina lapunknak azt is elmondta, hogy bár próbálják a gondolatot elhesegetni, muszáj volt arról is beszélniük, hogy mi van, ha Hannán már nem tudnak segíteni.

Meg kellett beszélnünk a férjemmel, hogy mi van, ha visszaesik. Úgy döntöttünk, hogy amíg a szervezete bírja kapja majd a terápiát, viszont ha a szervezete feladja, leállunk a terápiával és próbálunk mindent megadni neki amíg lehet.

– mondta az háromgyerekes édesanya könnyeivel küszködve.

Zseraldin és Hanna szeptemberben fogják kezdeni az iskolát. Hanna már alig várja, hogy felvegye az iskolatáskát és a többi gyerekkel együtt iskolapadba ülhessen. 

Nagyon rossz érzés, hogy nem tudok neki pontosat mondani. Nem tudom azt mondani, hogy biztosan minden rendben lesz, ezért inkább azt mondtam, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy meggyógyulj. 

– mondta.

A család az utolsó utáni pillanatig bízik abban, hogy segíteni tudnak Hannán.

Ki fogjuk taposni az utat, meg fogjuk találni a módját annak, hogy segíthessünk rajta. Nem nyugszunk ebbe bele, nem adhatjuk fel. Egyszerűen nem tehetjük. 

– zárta gondolatait Krisztina.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek