Újra együtt

51 évvel később talált rá családjára az elrabolt csecsemő

Létrehozva: 2022.12.01.

Több mint fél évszázad telt el a nő elrablása óta. Egyéves volt, amikor szülei utoljára átölelhették. Most újra együtt a család, akit 51 évvel ezelőtt egy szörnyű bűntény szakított ketté.

51 év: ennyi telt el azóta, hogy egy nő visszatalált családjához. 1971-ben a bébiszittere rabolta el, azóta pedig semmit nem tudtak róla szerettei. Idén ősszel azonban minden megváltozott.

Alta Apantenco és Melissa Highsmith, YouTube
Alta Apantenco (balra) és fél évszázaddal később visszakapott lánya, Melissa Highsmith Fotó: YouTube

A texasi Fort Worth-ben élő egyedülálló édesanya, Alta Apantenco 1971-ben anélkül bízta egyéves kislányát, Melissát egy felvigyázóra, hogy korábban egyszer is találkozott volna vele. Újsághirdetés alapján bérelte fel, és valójában soha nem látta sem előtte, sem akkor: a szobatársát kérte meg, hogy adja át neki a kislányt. Arra azonban legszörnyűbb rémálmában sem számított, hogy ekkor látja utoljára a picit.

A család soha nem adta fel, hogy egyszer visszakapják a kis Melissát, noha az évek múlásával egyre kevesebb lett erre az esély. Eleinte évente megülték a születésnapját, emlékezvén az elrabolt gyermekre, pár éve pedig egy Facebook-oldalt is létrehoztak. Alighanem ennek köszönhetően futott be szeptemberben az a füles, mi szerint Melissa – természetesen más személyazonosság alatt – tőlük 1700 kilométerre, a dél-karolinai Charleston városában él Melanie Walden néven.

A nagy találkozás

DNS-tesz bizonyította, hogy Melanie valójában Melissa, múlt hétvégén pedig le is zajlott a nagy találkozás a rég elvesztt gyermekkel. Édesanyja és testvérei végre magukhoz szoríthatták a rég elveszettnek hitt rokont.

(Via)

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek