Aktuális

Szívszorító utolsó videóban közölte szüleivel a tini: nem akar élni többé

Bors

Létrehozva: 2021.04.30.

Nyilvánosságra hozták annak a fiatal fiúnak az utolsó, könnyfakasztó üzenetét, aki úgy döntött: nem várja meg, hogy a rák eméssze fel a testét, inkább végez magával.

Szinte ép ésszel felfoghatatlan döntést kellett meghoznia egy tininek, aki úgy határozott, inkább a saját körülményei közt vet véget az életének, mint hogy megvárja, hogy egy gyógyíthatatlan betegség feleméssze a testét. Ki kellett azonban találnia: hogy vigye véghez tettét úgy, hogy gyászoló szüleit ne zárják hosszú évekre börtönbe emberölés miatt.

Videóban búcsúzott

A 19 éves ausztrál Rhys Habermann 2017. január 11-én felvett egy búcsúvideót, majd végzett magával. (A megrázó felvételt ide kattintva nézheti meg.)

– Hiszem, hogy jogom van a saját körülményeim közt meghalni. Ez most mindenkinek nehéz, de nem akarok palliatív ellátásra szorulni, miután a múlt héten már megtapasztaltam egy kicsit, milyen is az. Fájdalmasabb, mint azt valaha is képzeltem volna – magyarázta a fiatal fiú, aki a felvétel elkészítése előtt 18 hónappal tudta meg: gyógyíthatatlan csontrákja, Ewing-szarkómája van, mely hamarosan végezni fog vele.

A rák először a csípőjében jelent meg, ám hamar átterjedt a vállába, a bordáiba, a gerincére, valamint a koponyájára, és már a tüdejében is megjelentek a rákos sejtek. Tudta: nem akar így élni, törvény adta keretek közt azonban nem vethetett véget az életének. Eleinte úgy tervezte, elmegy egy motelbe, ahol öngyilkos lesz, a szülei azonban végig mellette akartak lenni, még ha ezzel azt is kockáztatták: őket vádolják majd fiuk halálával.

– Rhys nagyon aggódott, mi történik utána. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy ne legyünk ott, de ez szóba se kerülhetett. Élete utolsó 18 hónapját azzal töltötte, hogy megtalálja a legjobb módot arra, hogy meghaljon úgy, hogy az nem tesz minket teljesen tönkre – magyarázta a fiú máig gyászoló édesanyja, Liz, aki azt is felidézte, fia eleinte fel sem fogta, milyen beteg.

– Csak be akarta fejezni az iskolát. Erre az orvos azt mondta neki: felejtsd el a sulit, most arra kell koncentrálnod, hogy életben maradj!

Otthon lett öngyilkos

Rhys végül szülei kérésére szerettei körében készült fel a halálra. Miután végzett magával, rendőrök lepték el a család otthonát, bizonyítékként lefoglalva a tini tárgyait. Testét a nyomozás miatt nem is láthatták öccsei, akik így elbúcsúzni sem tudhattak tőle. A szülőket végül másfél évvel később tisztázták a hatóságok – addig egy emberölés gyanúsítottjaként kellett megbirkózniuk gyermekük elvesztésével.

A család most azt szeretné elérni, hogy törvényben tegyék lehetővé Ausztráliában az eutanáziát – megakadályozva ezzel, hogy más szülők átmenjenek azok a szenvedésen, amit ők átéltek – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelheti!

Eutanázia: Kegyes halálhoz kér pénzt adakozóktól a magyar festőnő

Szürreális élmény a tudat, hogy pénteken meg fogok halni, de nagyon is valós – mondta az eutanáziát választó férfi – 18+ videó

Szívszorító fotóval búcsúzott az eutanáziát választó lány az élettől

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek